Leginkább csak egy helyben szeretek ülni

/Kovács Gábor - fotó: N.E./

Az emberek általában beleszületnek egy kultúrába, s azt, életük végéig, gondolkodás nélkül készek követni. Úgy tűnik, én az ellenkező utat járom. Néha határozottan az az érzésem, hogy kiszülettem – tévedés ne essék, nem kiábrándultam, csak kiszülettem – egy kultúrából, s e születés végérvényesen felnyitotta a szememet. Ezért nem kívánok (bármennyire is nagy a kísértés) kizárólagosan egyetlen kultúrához sem kötődni. Hogy miért? Talán nem is fontos tudnom. Elég, ha csak érzem, vagy sejtem, hogy szellemileg vagy mindegyikhez, vagy egyikhez sem tartozom.

Nem kétséges előttem az sem, hogy legfőképpen szociológiai ismereteim juttattak ehhez a látásmódhoz. Ebből adódóan nem tartom magam, divatos kifejezéssel élve, kozmopolitának – aki jóllehet, mindenütt otthon van, de mindenüvé csak a maga kultúráját viszi –, csupán olyasvalakinek, akiben megvan a megértéshez elegendő bizalom más kultúrák, azaz „más öröklött etikai szokások összessége” felé.

Furcsa, hogy mindezt pont ma és pont én mondom, holott egyáltalán nem vagyok nagy távolságokat átszelő utazó, sőt, a leginkább csak egy helyben szeretek ülni.

Kovács Gábor