Delfin

Egy delfin-ember feljegyzései

"A halak királya Krisztus képmása" - római kori mozaik

Egy delfin-ember feljegyzései

Ezek a feljegyzések, nem tagadom, elsősorban önmagammal empatikusak. Az “önmagam” kifejezést azonban a szokásosnál tágabb értelemben használom. Ilyen értelemben jutok majd el ahhoz, amit nem önmagamnak hívok. Szólnom kell még az általam alkalmazott “delfin-ember” kifejezésről is. A delfin-ember nem más, mint az, aki vállalja azt a belső átalakulást, melynek során azzá válik, aki. Ez tulajdonképpen két dolgot jelent: 

• az illető képmutató énje (maszkja) helyett önmagát választja,

• elkezdi “meghallani” azokat a közléseket, amelyek saját rejtett - vagy eddig elnyomott - aspektusaiból származnak.

Más szóval és röviden: delfin-emberré, azaz szabad emberré válik. 

Egyébként a delfinről csak annyit, hogy számomra a higgadtság, a békülékenység és a szeretet szimbóluma.

1. A mély nyugalom túl van az önrendelkezésen. Az egyéniség túl van az egyéniségen.

2. A legfontosabb dolgokban nem a hit számít, még csak a vallásos hit sem. Isten nem aszerint fog bennünket megítélni, hogy hinduk, keresztények, zsidók vagy muszlimok vagyunk-e. Egyedül az számít, hogy az életben őszinték, jószívűek és másokkal szemben toleránsak vagyunk-e.

3. A tudományoknak és a művészeteknek is megvan a kellő értéke és súlya, sőt, akár évmilliók alatt fölhalmozott bölcsessége, de ezek sohasem ütik meg az Isteni Jelenlét mértékét és színvonalát.

4. “Nem én kiáltok, a föld dübörög” - ezek egy delfin-ember szavai, mert “akár borzalmas, akár nagyszerű”, a delfin-ember tudja, hogy minden én nem én.

5. A delfin-emberek tudatához eljut minden szentkönyv szava, legyenek azok akár földi szentkönyvek, akár földönkívüli szentkönyvek. A delfin-emberek a legnagyobb szerencsétlenségek közepette is hihetetlen gyengédséget éreznek maguk körül. Ez a gyengédség még az élettelenek hitt tárgyakból is árad.

6. A Gyémánt szútra valamikor a delfin-emberek himnusza volt. Később aztán a feledés homályába merült. A delfin-emberek így megtanultak nélküle élni, és minden más lelki támaszték nélkül is megtanultak élni. Ráadásul az én nemlétezéséről is megfeledkezve - visszatértek az óceánba.

7. A delfin-emberek mind tudják, hogy tartoznak valahova, de ezt soha nem nyilvánítják ki. Ezt egyszerűen illetlenségnek és nagyzolásnak tartanák. Ehelyett elég nekik, ha a szívükben érzik.

8. Az én, a lélek, a személyiség fogalmai nem egyebek, mint apró szalmaszálak, melyekbe az emberek görcsösen kapaszkodnak. Pedig az “én” egészséges formájában sokkal közelebb áll a nem énhez, s amúgy is ott van, derengő alakban, az atomokban és a csillagokban.

9. Ma is látok azzal a szememmel, amellyel születésemkor láttam. Ez akkor lép működésbe, amikor a látás rutinjának nyoma sincs bennem. Ilyenkor az emberek mozgó árnyak csupán, s a tárgyak szétszóródva, ismeretlenül hevernek körülöttem. Elhagyom őket az űrben.

10. A hadísz (rögzített szájhagyomány) szerint Istennek 99 neve van. Nekem a 28. Al-Basir ("mindent látó") - tetszik a legjobban. Még egy fekete hangya sem képes arra, amely egy fekete kövön helyezkedik el, hogy elrejtőzzön a Mindenható tekintete elől.

11. A valóságos életről mindig az a benyomásunk, hogy szegényesebb és szürkébb, mint amit a regényekben és a többi fikciós műfajban olvashatunk, ez azonban csak látszatra van így. A helyzet inkább az, hogy a valóságos élet szavak által felfoghatatlan és ezért kimondhatatlan. 

12. Az értelem feletti tudás a delfin-emberek szerint az, hogy képesek vagyunk magunk mögött hagyni a jelenségek fogalmi megközelítésének kényszerét. A “fogalmam sincs” kifejezés tehát negatív visszautalás egy korábban működő magasabb rendű tudásra.

13. A várakozásról általában negatívan vélekednek az emberek, egy rohanó világban senki sem szeret várakozni. Az egész valahogy értelmetlen időfecsérlésnek tűnik. Valójában ez nem is várakozás, hanem folyamatos bosszankodás. Az igazi várakozás, mert ilyen is van, valami más. Ez utóbbi ugyanis egyfajta  átváltozás. Saját magunk átváltozása valaki mássá.  Nem egy “zökkenőmentes” folyamat,  a végén ugyanis már nem ugyanazok vagyunk, mint az elején. Például a közönséges ember, anélkül, hogy akarná (hiszen az akarat eleve akadály a várakozásban!), így válhat - néhány óra, vagy néhány nap leforgása alatt - delfin-emberré.

14. Gyógyító képek: arab kalligráfiák, zen-kertek, gótikus, szamárhátíves ablakok és kapuk, növényi és geometrikus mintázatok, fűbe ágyazott sziklák, régi, keleti teáskancsók és perzsa szőnyegek. Szeretem felidézni magamban ezeket a képeket. Olyanok nekem, mint meglátni valamit és első látásra beleszeretni. - Kapcsolódó delfin bölcsesség: Nézd meg jól és menj tovább!

15. Ha minden elfogy, az Isteni Jelenlét az egyetlen, ami marad. Csak észre kell venni. Mihez hasonlíthatnám az Isteni Jelenlétet? Olyan, akár az oxigéndús levegő. Ha benne élsz és folyamatosan belélegzed, szinte nem is érzékeled. - Vagy olyan, mint az észrevétlen gravitáció, más néven tömegvonzás, amely a Földön tart bennünket. Mindkét jelenség abban is rokon, hogy jelenlétük nem, hiányuk viszont annál inkább érzékelhető. Persze mindezek csak szegényes hasonlatok. Az Isteni Jelenlét valójában nem mérhető semmihez. A delfin-emberek szerint, amiről azt mondjuk, hogy Isteni Jelenlét, már nem az Isteni Jelenlét. A kimondás ténye torzítja a valóságot.

16. A legtöbb ember úgy véli, nem elég tehetséges. Ennek az ellenkezője az igaz. Minden emberben számos tehetség és lehetőség lakozik. A világi elnyomás teszi “némává” őket. Ehhez jön még a mesterségesen gerjesztett bűntudat és az önutálat. Ilyen helyzetben különösen - de egyébként minden más helyzetben is - az önbecsülés és az önbizalom a kulcsa minden pozitív elmozdulásnak. Az igazság az, hogy amilyennek tartjuk magunkat, olyanná is válunk. A delfin-emberekre általában az jellemző, hogy nagyon nagyra tartják magukat. Természetesen nem szerénytelenségből teszik ezt, hanem egyszerűen azért, mert tudatában vannak annak, hogy az én egyúttal nem én is.

17. A tűz és a víz, a fény és a sötétség, a test és a lélek, a hallgatás és a beszéd (az élő szó) látszólag megannyi különbözés és kettősség. Ám minden kettősség gyökerében mégis az Egy, osztatlan egész van. Ez részemről nem valamiféle álláspont, hanem sokkal inkább csak megérzés, ha tetszik, meglátás. Hiszen minden álláspont egymással szembenálló dualizmust feltételez. Az Egység érzete, az Egység megélése viszont már kétség kívül egy másfajta emberi viszonyulás a világhoz, mert nem áll szemben semmivel és senkivel,

18. Végül is mi ennek a “delfin-emberi” tapasztalatnak a lényege? - kérdezhetné valaki, aki eddig a pontig követte gondolatmenetemet. - Talán az - felelhetném neki tiszta lelkiismerettel -, hogy jó és rossz, élet és halál, én és nem-én szorosan összetartoznak, tehát nem elkülönült valóságok. A kettősségek csak a hétköznapi tudat sajátos és torzító visszatükröződései. A legjobb tehát, ha a “középúton” haladunk. Azaz - nem tapadva a szélsőségekhez - önmagunkban, az Egyben maradunk. Egy delfin-ember ezt úgy mondaná, hogy ha az én és a nem-én eltűnt, csak a szerelem él.

Kovács Gábor