Az utolsó dobos - Kreutz László emigráns-naplójáról

/Borítóterv: Bánhalmi Andrea/

Kreutz László (alias Stalker) Az utolsó dobos c. naplója ritka vallomás, melyben a szerző leírja a nyolcvanas évek végére eső távozásának (korabeli kifejezéssel: disszidálásának) és hazatérésének történetét. A nyomasztó levegőjű, puhának aposztrofált diktatúrából kilépni szándékozók sorsát saját példáján bemutató szerző úgyszólván naponkénti pontossággal rögzíti a számára fontos eseményeket. Mindezt azonban meglepő módon úgy teszi, mintha állandóan a szeme előtt lebegne William Carlos Williams praktikusnak mondható szakmai intelme: „Ne eszméket, hanem dolgokban.” „…Semmi eszmét, csak a tényekben”. Bemutatás történik tehát és nem hivatkozás, tényközlés és nem magyarázkodás. Ebből adódóan nem túlzás azt állítani, hogy Kreutz László naplójában - s ebben valószínűleg dobos mivolta is jelentős szerepet játszik - meglehetősen jó arányérzékről tesz tanúságot.

A napló elején három egykori pályatárs fe Lugossy László, Wahorn Anrás és ef Zámbó István - a Bizottság együttesből ismert Laca, András és Öcsi - előszava található. Bánhalmi Andrea rajzaival kiegészülve ugyanők adták a könyv illusztrációs anyagát is, mely grafikailag is érdekessé, színvonalassá teszi a kötetet. Eddig rendben is lenne  a dolog, csakhogy van itt még valami, ami mögöttes, ha tetszik, ki nem mondott tartalomként feltétlenül túlmutat az élményrögzítés szokásos keretein. Meglehet, hogy a napló jelképes címe: Az utolsó dobos is részben erre utal. Erről azonban majd később.

Mindenekelőtt felvetődhet a kérdés, miért dönt valaki úgy 1987 novemberében, nem sokkal a rendszerváltás előtt - noha ez utóbbi, akkor még természetesen nem volt nyilvánvaló -, hogy elhagyja (valószínűleg örökre) Magyarországot. Röviden erről tanúskodik az 1987 tavasz, és az előzmények című fejezet, melyből megtudhatjuk, hogy a szerző 1957. December 23-án látta meg a napvilágot Budapesten, harmonikusnak éppen nem mondható körülmények között. Édesapját néhány nappal a születése után - feltehetően '56-os tevékenysége miatt - kivégzi a megtorló hatalom, melynek hatására apai nagyapja összetépi személyi igazolványát, s Kádártól családja áttelepítését kéri Burgenlanba. Nem ez történt.

A nagyapát gyámság alá helyezték és skizofréniával kezelték, holott egyáltalán nem volt skizofrén, új személyi igazolványt sohasem kapott. Nem csoda tehát, hogy a családban mindennapos dolognak számított a disszidálás gondolata. A családtörténet tragikus előzményei természetesen Kreutz László gyermekkorát is döntően befolyásolták. Korán kialakult benne a hatalommal szembeni bizalmatlanság és ellenszenv. Sok évvel később immár az alternatív zenét játszó A. E. Bizottság (Albert Einstein Tánczenekara) együttes dobosaként turnézik Nyugat-Európában, s ezt követően érlelődik meg benne a végleges távozás gondolata. Az önkéntes száműzetésben felesége, majd Ausztriában születő kislánya is vele tart, így együtt élik át, a rájuk váró megpróbáltatásokat. Karinthy szavaival élve ugyanis csakhamar kiderült, hogy "minden másképp van". Az '56-os disszidenseket jól kezelő Ausztria sem a régi már, miközben észrevétlenül recsegnek-ropognak a korábban élesen szembenálló nagyhatalmak eresztékei is.

A napló külföldi helyszínei egy sikertelen német honosítási kísérlet után (Nürnberg) az ausztriai Traiskirchen majd Podersdorf (régen Pálfalva). Tehát egy nagy múltú, ám annál sivárabb benyomást keltő menekültláger (a "lágergép"), majd egy szűkös és minden szempontból kényelmetlen menekültpanzió. Hogy a történések esszenciáját némileg érzékeltessem, hadd álljon itt néhány jellegzetes naplóidézet, ezek voltaképpen a lágerélet majd a visszatérés keserű tapasztalatai, "füstjei":

"Itt Orwell, sőt Franz Kafka is besokallnának. Kafkára majd még sokat fogok gondolni." /49. old. '88. Március 22. kedd/

"...arra a meggyőződésre jutottam,, hogy ez a menekülés mégis csak emberkereskedelem. Emberkereskedelem, és majdnem mindegy, hogy ki, milyen politikai tömbben tudja magát. Ez elsősorban Magyarország szégyene, de cinkos itt egész Európa is. (Hiába írjuk Európát nagybetűvel, haha.) /69. old./

"... és egy a cél, ne legyen külföldi Ausztriában. Hiába a közös múlt, szerencsétlen tábori lelkész jött ezzel, hiába minden, nem kell ide a külföldi, a magyar sem!" /88. old. '89. Január 14. szombat/

"Magyarország használhatatlan, Ausztria nem fogad be, Amerika meg érthetetlenül távol tart engem. (Másokat is.)" /89. old. '89. Január 19. csütörtök/

"Megszokható a hazugság. Azt beszéltük, hogy mindenki hazudott nekünk eddig. Az egész generációnkat átverték. Átverték otthon, az iskolában, az utcán, a katonaságnál, a munkahelyen, szóval mindenhol, még itt is!" /95. old. '89. Április 26. szerda/

"Amikor az ember disszidál és valahogy mégis visszakényszerül a szülőhazájába, akkor szembesül azzal az elkeserítő ténnyel, hogy leírták. Ez egyébként mindennapi dolog itt, csak ennek az ellenkezőjét szokták hazudozni. Az történik ilyenkor, hogy a személyi igazolványomat bezúzták! (Na végre egy értelmes tett!) Ebben az a nagyon gáz, hogy a disszidálás után új személyit kell kérni, és az új személyibe az aktuális adatok fognak belekerülni. Ilyen például az állandó bejelentett lakcím dátuma is. (Itt lakom a József Attila lakótelepen 1963 óta, de az új személyibe a mostani dátum került bele). /105. old. '89. Szeptember 22./

"Erről jut eszembe, egy jogász ismerősömet (na jó, barátomat) megkértem, nézzen utána, hogyan lenne lehetséges engem állampolgártalanítani. Ezt én találtam ki magamnak, hogy ne legyek magyar állampolgár. Azt szeretném, hogy a személyimbe ne legyen beleírva, hogy a Magyar Köztársaság állampolgára. (Vagyok.)" /106. old. '89. Szeptember 29. péntek/

"Igaz, vannak akik nagyobb poklot láttak mint mi, de mindenkinek a saját keresztje a fontos, mert van kereszt. Mindig lesz kereszt. Én vagyok a kereszt, a nevem Kreutz. Ha ez karmikus név, akkor végem van! Persze végem van, itt a vég. Minden kezdődik előröl. Az ember egy élet-újrakezdésnél először a hiányokról értesül. Bemegy egy hivatalba, és ott kezdődnek a gondok. Nem is ismertem soha olyan embert, aki egy hivatalban egyszeri látogatáskor elintézett volna valamit." /110. old. '89. október 25. szerda/

A fenti idézetek olvastán persze méltán gondolhatná valaki, hogy Kreutz naplója afféle keserű-könyv, de furcsa módon mégsem így van. A sok keserűséget mindvégig ellensúlyozza a szerző gondosan megőrzött tárgyilagossága, a "derűs borúlátó" perspektívája. Ehhez járulnak hozzá többek között a különböző nyelvi lelemények is, melyek egyszerűsége és közvetlensége nemegyszer lebilincselő. Gondolok itt például a sorstárs menekültek köznapi, szlenges álneveire is: "Százaségő", "Kulcsfigura", "Debil Emil", "Kávés Józsi", "Kapdbea", "Agyas", "Beszélő Köntös" stb. A napló ironikus elemekben is bővelkedő, érzékeny realizmusa azonban további titkokat is rejt magában. Ahogy már említettem, a címben szereplő "utolsó dobos" megnevezés is egy az árulkodó jelek (vagy nevek) közül, jelen esetben - a napló mögöttes tartalmára is utaló - Stalker sors szinonimája, más szóval azé a léthelyzeté, amelyben még él az emberben a romlott civilizációból való kivezető út nyugtalan, olykor homályba vesző, de mégis erőteljes emléke. Kreutz László ugyanis - akarva vagy akaratlanul - éppolyan meghatározott célú határátlépő, mint Tarkovszkij Stalker c. filmjében a hasonló nevű főszereplő. S ezen a ponton válik az ő személyes története igazán érdekessé.

A Stalker szó egyébként guberálót is jelent, a sors iróniája, hogy Kreutz László ezt a dimenzióját is megismerhette a menekült létnek, amikor barátaival a városszéli fémhulladék telepeken (a Smutz platz-okon) használható gépkocsi alkatrészek után kutatott. Hiába, az ember nem lehet kényelmes, ha a puszta megélhetésről van szó. Mindemellett persze, váltakozó szerencsével, különböző helyi zenekarokban is próbált dobolni, mert a zenét nem lehet csak úgy elfelejteni, különösen nem egy olyan embernek, akinek ez az igazi élete. Erre utalnak ugyanis a szerző zenehallgatásra vonatkozó, visszatérő jellegű, rövid naplóbejegyzései. Így például a következő is: "Délután 80 kilométeres szél fújt. Mai zenék: Dave Brubeck, J. J. Cale, Milleneumi Földalatti Vasút, Bizottság." /48. old. '88. Március 9. szerda/

Az utolsó dobos c. napló éppen ezért nemcsak érdekes kordokumentum, mely egy fiatal magyar zenész - akkoriban illegálisnak számító - politikai-földrajzi értelemben vett határátlépésről szól, hanem ennél sokkal többről ad számot. Ha figyelmesen olvassuk, fokozatosan rájövünk arra, hogy a "Zóna" határa nem odakint van, hanem valahol mélyen, a belső világunkban, s ezen belül is ott, ahol kialakítjuk viszonyunkat a jövőhöz (jól lehet, éppen ez a titkos "Szoba", ahol állítólag teljesülnek a kimondott kívánságok - lásd Stalker). 

Egyébként is lehetnek helyzetek az ember életében, amikor:

A rosszból kell

létrehoznod a jót

mert ezen kívül más

nem áll rendelkezésedre

/R. P. Warren/

Persze a fenti versben megfogalmazott állítás is csak egy bizonyos helyzetre érvényes, s arra is csak átmenetileg. a legjobb magatartás vagy viszonyulás talán mégiscsak az e világgal szemben, ha az ember legbenső valójában nem vár ún. eredményeket, így aztán a kiábrándulásnak sem nyit semmiféle teret. A zónában nincs kiábrándulás.

Kovács Gábor

P. S.: Kreutz László (1957-2022), dobos-író-zeneszerző, az alternatív színtér egyik legjobb dobosa, aki az A.E. Bizottságban, az Ági és a fiúkban és a Milleneumi Földalatti Vasútvonalban, és számos más Underground zenekarban is játszott.